"A Mures Monsters (Vásárhelyi Szörnyek) csapata 2013 márciusában alakult és jelenleg 40 amatőr sportoló alkotja a keretet. A csapat részt vett a román országos bajnokság küzdelmeiben, 2014-ben az 5., míg 2015-ben a 6. helyen végzett a bajnokságban. A csapat főleg marosvásárhelyi és Marosvásárhely környéki fiatalokból áll, nagy részük huszonéves és egyetemi hallgató. " A csapat alapjátékosai hároméves tapasztalattal rendelkeznek, de évente két alkalommal rendezünk toborzókat és az ekkor csatlakozó játékosokat próbáljuk mihamarabb beépíteni a csapat életébe. A Monsters szakmai vezetését Szöllősi László alapító és Steve Brown amerikai állampolgár végzik. A Monsters csapata jelenleg a román bajnokság küzdelmeire készül (március – június időszakban), mely az idéntől 5 fősre fogyatkozott.
Free Counters
Free Counters